Képgaléria

Cart

2021. július 23. péntek

2021.07.17. Göcseji Lakodalmas Zalaszentgyörgyön - A vőfély


HUNG-2021-8072

Tematikus rendezvényünkön, a közel 200 fős résztvevői kör előtt, az ünnepélyes megnyitó után, a Göcseji Lakodalmas hagyományokról, narrációval kísérve, a színpadon élőben megcsodálhattuk a néptánc együtteseken keresztüli színes bemutatókat. A hagyományok megelevenítését a Zalaszentgyörgyi Néptáncegyüttes és a Marosszentgyörgyi Táltos Tánccsoport közreműködésével mutattuk be.

A bemutatóhoz, helyi gasztronómiai kínálat is tartozott, az idősebb korosztály segítségével a helyi és környező települések általános iskolás és középiskolás korú fiataljai is aktívan bekapcsolódtak.

A rendezvényen debütált a Göcseji Lakodalmas: A Vőfély című  tematikus kiadvány, amely színesen és átfogóan mutatja be a lakodalmas hagyományokat. A kiadvány közvetlenül 2000 főhöz jutott el. Az egész programot intenzív nyilvánosság jellemezte, amelyet a Zala Megyei Hírlap (ZAOL) és a Zalatáj Kiadó biztosított. A teljes rendezvény profi fotózásával és video rögzítésével, is biztosítottuk a nyilvánosságot és a program elérési körét, amely főleg megyei szinten volt jelentős.

 

 

2021. július 23. péntek

Keresés az oldalon

Névnap

2026. április 10. péntek
Zsolt
06:09 19:34

Értékeink

Elérhetőségek

Zalaszentgyörgyi Közös Önkormányzati Hivatal

8994 Zalaszentgyörgy, Kossuth út 72.

Tel.: +3692460040

Fax: +3692560059

E-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

https://ec.europa.eu/agriculture/ 

  

              

Klímatudatosság Zalaszentgyörgyön